Drávatamási lakók kirándulása

Címkék: Legfrisebb hírek

Kirándulás

2025. szeptember 3-án 12 fő ellátottal autóbusszal mentünk kirándulni Barcsra. Először a Dráva Múzeum állandó és időszakos kiállításait néztük meg, ami nagyon érdekes volt mindenki számára. „Barcs múltja és jelene” c. állandó kiállításon a legkorábbi régészeti leletektől a 20. század elejéig láthattuk a város és településeinek történetét, kultúráját. A másik tárlaton a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóságnak a vízgazdálkodás területén használatos eszközeit mutatták be az 1880-as évektől egészen napjainkig, különlegessége a digitális domborzati modell, amely egy térképes, kiterjesztett valóság-alkalmazás egy homokkal teli terepasztalon, amit természetesen ki is próbálhattunk. A ”Hangzó Világok” Szabó Klarissza Médea képzőművész, keramikus-szobrász kiállítása egy igazi interaktív élmény volt, a „szobrok” nemcsak láthatóak, hanem hallhatóak is voltak, úgy, hogy „mi keltettük életre őket”.

Majd lesétáltunk a vasútállomás mögött található Mobilitási Központba, ahol interaktív csónakba ülhettünk és a Dráva folyó szakaszain hajókázhattunk. Monitoron csodálhattuk meg az Ősborókás növény-és állatvilágát, illetve játszhattunk is vele. A másik teremben óriás társasjátékkal tettük próbára az ügyességünket. Akiknek kedve volt pingpongoztak és dartsoztak is.

Ebédelni a Club 101 pizzériába és étterembe mentünk, mindenki szabadon választott az étlapról. Utána busszal jöttünk vissza az intézménybe.

 

1.jpg2.jpg3.jpg4.jpg5.jpg6.jpg