Március 15-i ünnepség Berzencén

Címkék: Legfrisebb hírek

Március 15-i ünnepség Berzencén

Kedves lakóink, munkatársaim!

Szeretettel köszöntök mindenkit intézményünk március 15.-i megemlékezésén.

A magyarság legszebb és legszentebb ünnepén az 1848-as magyar forradalomra és szabadságharcra emlékezünk.

1848 forradalma és az azt követő 1848–49-es szabadságharc a magyar nemzet egyik legnagyszerűbb története.

A magyarság küzdelmeiben a szabadság oldalán állt, hősi erényekről tett tanúbizonyságot, amivel megbecsülést vívott ki szerte Európában. Március 15. elindítói és főszereplői a szabadságvágyó, újat akaró, radikális fiatal értelmiségiek. Vagyis március 15-én a fiatalságot is ünnepeljük, az ifjúság lázadó erejét, az új nemzedékek örök vágyát arra, hogy egy tisztább, igazságosabb, jobb világot teremtsenek.

Ennek az időszaknak köszönhetjük gyönyörű himnuszunk keletkezését, zászlónk piros-fehér-zöld színeinek hivatalossá válását, illetve azt, hogy országunk fővárosa Pozsony helyett Budapest, hivatalos nyelve pedig a latin helyett a magyar lett. Büszkének kell lennünk tehát erre a napra, amelyet az összefogás, a kitartás, a tenni akarás, valamint egymás megbecsülése jellemzett.

Március 15-e az az ünnepünk, amely bárhol a világon mindenki számára a magyar szabadságot jelenti. Az az ünnepünk, amiről mindenkinek az jut eszébe, hogy vér nélkül győztünk. Az az ünnepünk, ahol megszületett Magyarország legszebb szabadságverse, és az az ünnepünk, ahol megszületett a 12 pont, ami megfogalmazza a magyar nép szabadságvágyát.

 

Minden magyar hős, aki életét áldozta a nemzetért, az ország szabadságáért, megérdemli, hogy emlékezzünk rá.

1.jpg2.jpg3.jpg4.jpg5.jpg6.jpg7.jpg