Lelki nap Drávatamásiban
Címkék: Legfrisebb hírek
Lelki nap Drávatamásiban
„Menjetek be az ő kapuin hálaadással, tornácaiba dicséretekkel,
adjatok hálákat néki, áldjátok az ő nevét!
Mert jó az Úr, örökkévaló az ő kegyelme,
és nemzedékről nemzedékre való az ő hűsége.”
(100. zsoltár 4-5. vsz.)
2025.03.13-án lelkinapot tartottunk Drávatamásiban, amelyen részt vettek a barcsi és berzencei társintézményünk ellátottjai és dolgozói.
A rendezvényt az intézményünk Telephelyvezető Asszonya Sabacz Alexandra nyitotta meg egy kedves köszöntővel és Teréz anya bátorító gondolataival.
Majd egy színdarabot adtak elő a lakóink, amelyet ők írtak, melynek címe: A Boldogság Szigete. Ezután egy Biblia óra következett, amelyen az irgalmas samaritánus történetét olvastuk fel és annak tanúságait beszéltük meg, hogy hogyan tudjuk alkalmazni azt a mindennapi életünkben a saját környezetünkben.
Az ellátottak egy ajándékkártyát adtak át a vendégeknek, amelyen bibliai idézetek voltak.
Majd elsétáltunk a Drávatamási település templomába, ahol közösen elmondtuk az Úr imáját a Miatyánkot és együtt dicsértük az Urat keresztény dalokat énekelve.
Ezt követően visszasétáltunk az intézményünk ebédlőjébe, ahol a lelki táplálék után finom ebédet fogyaszthattunk el, az asztali áldást követően.
A testvéri közösség által jobban megismertük egymást, egymás hite által épültünk, szívünket lecsendesítettük és érezhettük az Úr jelenlétét, szeretetét közöttünk.