Szabad teret kaptak Drávakastély lakói

Szabad teret kaptak Drávakastély lakói

Fogyatékkal élők részére alakított ki tavaly szabadtéri közösségi, rekreációs teret a Drávakastély Szociális Otthon Lakóiért Szabadidő és Sportegyesület Drávatamásiban. A munkálatokban közel ötvenen, köztük az ellátottak vettek részt. Több mint kétszáz négyzetméteren mozgatták meg a földet, veszélyes fákat vágtak ki, sportpályát, süllyesztett tűzrakó helyet építettek. A szabadtéri helyszínen így a vírushelyzet idején is tudnak mozogni, pihenni, szórakozni a drávatamási otthon lakói.

Az egyesület felnőtt, értelmileg középfokban sérült fiatalok életminőségének javítására jött létre 2002-ben. Segítenek a szabadidő hasznos és tevékeny megszervezésében, sportolási lehetőségeket, művészeti tevékenységeket biztosítanak az otthon lakói számára. Az Erősödő Civil Közösségek által támogatott pályázatukban eredetileg egy futball bajnokságot terveztek fogyatékkal élő személyek részére, hat sportegyesület és több száz ember bevonásával. A bajnokságban résztvevő szervezetek tagjainak és az intézmények gondozottjainak nagy részét azonban a járvány miatt lényegében tavaly március óta kijárási tilalom sújtja.

A megváltozott körülményekre reagálva az egyesület ezért szabadidős tereket épített a Drávakastély Szociális Otthon százötven lakója részére. Az intézmény parkjában többfunkciós – röplabda, strandfoci, tollas, pétanque űzésére egyaránt alkalmas – sportpályát alakítottak ki. Készült párakapuval, napvitorlával, napozóágyakkal felszerelt homokos plázs, és az esti programok, táborok alkalmával jó hangulatot biztosító, terméskőből épített, süllyesztett tűzrakó hely.

 

A projekt beindította az önkéntes részvételt a szociális otthon területén. Az egyesületi tagok és az otthon lakói közül harmincan vállaltak földmunkát, de nyolc önkéntes is segítette őket. A tűzrakóhely kőműves munkáit négy drávatamási lakos végezte önkéntesen, négy lakó bevonásával ők maguk törték a köveket. A falu polgármestere és négy helyi favágó szintén önkéntes alapon távolította el a veszélyes fákat a pálya területének közeléből.

Az egyesületi tagok hosszú ideig tartó bezártság után vágtak bele a röplabda pálya kiásásába. Ez óriási feladat volt, hiszen kisgépek nélkül, kézi erővel végezték” – mesélt a nagy volumenű munkáról Rajnai Zoltán, a Drávakastély Szociális Otthon részlegvezetője, az egyesület művészeti programszervezője. „A kezdetben végeláthatatlannak tűnő munka egy ponton átváltott örömteli kihívássá, hogy létrehozzák, amit megálmodtak. A résztvevők közül sokan életük “legnagyobb alkotásának” nevezték a pályát, egyszerűen azért, mert még soha nem vettek részt ilyen dolog megvalósításában.”

A befejezés örömét is átlengte az a fajta szomorúság, hogy ez a közös tevékenység ilyen formában véget ért.”

Az új terek alkalmasak lesznek arra is, hogy a jövőben az intézmény lakói a faluban élőkkel és más egyesületekkel közös programokat szervezzenek, kapcsolatokat építsenek. Az ide szervezett rendezvényekkel az itt élőknek lehetőségük nyílik arra, hogy kortársaikkal, sorstársaikkal, hasonló akadályozottságokkal élőkkel találkozzanak, társas kapcsolataikat szélesebb körben továbbépítsék

dravakastely-eck-kep1.jpgdravakastely-eck-kep2-1024x769.jpgdravakastely-eck-kep3.jpgdravakastely-eck-kep4.jpg

Címkék: Legfrisebb hírek


Vissza az előző oldalra